Milyen feltételek mellett juthatunk gyorshitelhez?

Ahhoz, hogy fel tudjunk venni gyorshitelt, szükségünk lesz egy olyan autóra, amely nem régebbi tizennégy évnél. A gyorshitel összege minimum 300 ezer, maximum pedig 50 millió forint lehet, tehát ennyi az a hitelkeret, amennyiből kiválaszthatjuk, hogy mennyi hitelre lenne szükségünk. A futamidőt illetően szintén van lehetőségünk választani, amennyiben magánszemélyként igényelünk gyorshitelt, akkor ez az idő egy és hét, amennyiben céges ügyfélként, akkor a futamidő egy és nyolc év között alakulhat. Nagyon fontos feltétel, hogy a gépjármű nem lehet idősebb tizenöt évnél, a gyorshitel futamidejének lejártakor. Kiszámolhatjuk azt is, hogy nagyjából mennyi pénzre számíthatunk, ha megvizsgáljuk a hitelfedezetre felajánlott személygépkocsi, vagy éppen teherautó Eurotax- értékének a nyolcvan százalékát. Ugyanis ez a maximális összeg, amennyit kaphatunk a fedezetül szolgáló gépkocsi után. A hitelt igényelhetjük forint, valamint euró alapon is egyaránt. Tudnunk kell, hogy amennyiben a gyorshitel futamideje még tart, a gépjármű akkor is a tulajdonunkban marad, tehát nem vezetnek be rá semmiféle korlátozást sem a használatot sem pedig semmi mást, például a tulajdonjogot illetően. Ha szeretnénk tájékozódni bővebben, vagy éppen pontosan, konkrétan a gyors hitel feltételeiről, akkor mindenképp tekintsük meg a gyorshitel kalkulátort, hiszen az mindenben segít, amire csak szükségünk lehet. Amennyiben viszont már konkrét ajánlatot is szeretnénk kérni, akkor nincs más teendőnk, minthogy konkrét hitelajánlatot kérni, és teljesen ingyen hozzájuthatunk ehhez, csakis a személyes okiratainkra és az autó dokumentációjára lesz szükségünk a hitel igényléséhez.

Összefoglalás a linképítésről

A linképítés nem egyszerű feladat, ezért mindenképp érdemes olyan linképítő céggel, emberrel csináltatni, aki valóban ért hozzá, hiszen nagyon könnyen el lehet rontani a megfelelő szakértelem hiányában. Azonban összefoglalva azt elmondhatjuk, hogy ahhoz, hogy sikeres linképítést végezhessünk, szükségünk lesz minél több releváns linkre. Javasolt, hogy minél több olyan weboldalról szerezzünk linket, amelynek a Google szerint a PageRank értéke magas, hiszen az sejteti, hogy az oldal tartalma releváns, és minőségi, hiteles. Szintén nagyon fontos, hogy olyan oldalakról szerezzünk linket, amely nem tesz a linkre „nofollow” tagot, vagyis nem megfelelő a fórumokon vagy blogokon elhelyezett link, mert nem követhető, és ezáltal a Google sem számol vele, vagyis egyáltalán nem javítja a helyzetünket. Mindenképpen fontos, hogy a link olyan oldalról származzon, amelynek tartalma releváns a mi oldalunkra nézve is, hiszen ha a tartalma is egybevág, sokkal jobb értékelést kapunk miatta. Azonban nem lehet sem a szerkezete, sem pedig a tartalma teljes mértékben azonos a mi weboldalunkéval, hiszen az másolásnak számít, és büntetéssel járhat. A legjobb, ha olyan oldalon szerepel a linkünk, ahol nem kérnek cserébe linkelhelyezést, mert az már partner kapcsolatnak számítana. Valamint végül az is fontos, hogy a link mellé a horgonyszöveget is mi adjuk meg, hiszen így tökéletesen megfelel majd a keresőoptimalizálás követelményeinek.

A Vöröskereszt munkatársait sem kerüli el az AIDS

A Vöröskereszt munkatársai közül 200 ezer ember kapta el a halálos vírust. Többségük Afrikában dolgozik. A szervezetnek most saját dolgozóin is segítenie kell.

Közel 97 millió alkalmazottja van a genfi központú világszervezetnek. A Vöröskereszt – főként önkéntes – munkatársai közül közel 200 000 ember szenved a HIV/AIDS-től.

A “szervezeti túlélést” érintő kérdés megoldására, vagyis a halálos kórban szenvedő munkatársak megsegítésére külön alapot hoz létre a Vöröskereszt. A szervezet beszámolója szerint a HIV/AIDS-ben szenvedő kollégáinak többsége Afrikában tevékenykedik, és közülük sokan vannak olyanok, akik “nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak az embereknek”.

“Nem tudjuk elvégezni a munkánkat ezen emberek nélkül” – teszi hozzá az AP-nek nyilatkozó Bernard Gardiner, a Vöröskereszt illetékese. Mint tudott, a szervezet többnyire helyiekből toborozza önkénteseit.

Rekord számú új HIV-fertőzés a világon
Rekord számú új megbetegedést regisztráltak a világon az idei évben. A UNAids és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ötmillióra teszi az új HIV-esetek számát. A jelentés szerint csak idén 3 millió emberrel végzett a halálos kór. Az ENSZ-szervezetek azt is hozzáteszik, Kelet-Európában és Közép-Ázsiában ez az arány az év végéig még jócskán növekedhet.

Hogy ne gondoljunk halálra, csak álomra, sodrásra…

A Gire zenekar 12 nagyszerű év után megszűnik létezni. Az ok: Zolcsi gitáros/énekes totális és visszafordíthatatlannak tűnő motivációvesztése és érdektelensége, melynek folyományaképpen egyszerűen nem akar többé zenélni. Slussz-passz. Mivel jó basszusgitárosunk, Balázs évek óta Skóciában dolgozik és évente csupán pár hetet tartózkodik itthon, gyakorlatilag egyedül maradtam. Nem szeretnék új frontembert, se új senkit, mert az már nem az a Gire lenne, aminek lennie kellene, így nincs más választásom, mint nehéz szívvel lezárni a zenekar történetét. Nem rajtam múlott.

Szeretném megköszönni a megköszönhetetlen bíztatást, az önzetlen segítséget és azt az örömöt és energiát, amit kaptunk tőletek ezalatt a sok év alatt a koncerteken és a fórumokon, élőszóban és a neten. Leginkább pedig Börzsei Péter, Varga Balázs és Patkós Petya barátaimnak, mert nélkülük már 5 éve abbahagytuk volna az egészet és hogy az album nem született volna meg, az egészen biztos.

Az utolsó fellépésünk 2007. szeptember 22-én lesz Hódmezővásárhelyen, a II. HódStock Fesztivál-on. A zenekar honlapja, myspace-es oldala, minden netes profilja tovább fog élni, vigyázok rájuk és rendben tartom őket. CD-k és pólók továbbra is a zero_kukac_negativeart_pont_hu címen kaphatók, ameddig el nem fogynak.

Nodehát nem temetés ez, hiszen előre kell nézni, ha van hova. Balázs kint zenél tovább; több zenekarban is játszik, rockot, jazzt, fúziós zenét, én pedig most teljes erőmmel az új Thy Catafalque albumra koncentrálok, amin egyébként Zolcsi és Balázs is szerepelni fog itt-ott és aki a Gire-t szerette, az úgyis tudja hol keressen valami hasonló hangulatot és zenei/szövegbéli világot. A lemez jövőre lesz kész, avantgarde metal persze erősen, utána pedig remélem lesz erőm/energiám/időm újra egy koncertező, aktív, kreatív, Gire-hoz méltó zenekart összehozni. Egyszerre sajnos nem lehet mindent, de elveszni nem fogok.
A jelenlegi helyzet ellenére érdemes látogatni az oldalt, mert minden zenekarhoz kapcsolódó jövőbeli történés felkerül ide.